Mapei

Megvan az idei Mesterek Mestere

2020.02.14. Írta:

Dinesz Árpád (54) pilisborosjenői burkoló szakember nyerte el a Mesterek Mestere 2019 Díjat. A közönségszavazás díjának nyertese Vér Lajos dányi szakember lett. Az elismerést a Budapesten megrendezett V. Országos Építőipari Szakember Találkozón adták át.

A díjra 32 érvényes pályázat érkezett. Dinesz Árpád a szakmai zsűri egyhangú döntése alapján nyerte el a díjat a Hotel Spirit Sárvár törökfürdőjének burkolati munkájáért. A zsűri indokolása szerint a győztes munka elkészítéséhez nagyon sokrétű szakmai tudásra volt szükség. A munka igényessége, gondossága, a míves szakmai kivitelezés kiemelkedett a pályaművek közül.

Dinesz Árpád harminc éve dolgozik burkolóként. Egy medenceépítő vállalkozásnál kezdte a szakmát, ott tanulta meg a mesterfogásokat. 2012 óta dolgozik vállalkozóként. Hivatásában a kihívásokat szereti. Lelkesedik a gépekért, folyamatosan fejleszt, lehetőségei szerint megvesz mindent, ami hatékonyabbá teszi a munkáját.

Besesek Botond, a Pénzügyminisztérium adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében bemutatta azokat az intézkedéseket, melyek segítették az építőipar munkáját. Kiemelte, a Kormány megtesz mindent azért, hogy a gazdasági növekedés tartósan az európai átlag felett maradjon. A Kormány deklarált célja, hogy az európai átlagos növekedést két százalékkal meghaladó növekedési ütem legyen Magyarországon. Véleménye szerint ez az építőipar legfontosabb mozgatórugója. Ha a gazdaság növekszik, akkor beruházások vannak, építkezések vannak, akkor az építőipar biztosan olyan szinten fog teljesíteni, mint a tavalyi évben.

A várakozásokat túlszárnyalva teljesített az építőipar a múlt évben. Mindezekkel együtt rengeteg gondunk és problémánk van. Az Aranycsapat három dologtól volt sikeres, amire az ágazatnak is érdemes odafigyelni. Ezek a hatékonyság, a verseny és a rend. Ha a három közül bármelyik nem jó, az összes többi sérül. Akkor nem tudunk jók lenni. Az ágazatnak, a szakmának szintet kell lépni. A hatékonyság területén, a versenytisztaság területén, és hogy rend legyen körülöttünk – mondta Koji László, az ÉVOSZ elnöke.

A Mesterek Mestere Díjról

A Mesterek Mestere Díjat 2015-ben alapította a Mapei Kft., hogy növelje az építőipari szakma társadalmi elfogadottságát. A pályázatok közül független szakmai zsűri választja ki az év Mesterek Mesterét. A közönsédíjat szavazás útján ítélik oda. A Mesterek Mestere a díj mellett a Mapei Kft. 300 ezer forint értékű pénzjutalmát, valamint értékes tárgyjutalmakat vehetett át.

Forrás: Mapei Kft.

Megjelent: 1164 alkalommal Utoljára frissítve: 2020. február 17., hétfő 14:18

Blog archivum