Lakossági várakozások vs. otthonfelújítási támogatás 2024

2024.04.08. Írta:

TLE-közlemény - A 2024. április 5-én bejelentett kormányzati otthonfelújítási támogatás a legtöbb ponton összecseng az igylakunk.hu nem reprezentatív felmérésében összegyűjtött lakossági elvárásokkal, de az is kiderült, mire lenne még igény a lakosság körében. 

 A kormányzati tervek és a lakossági várakozások közötti legnagyobb eltérés a program-időtáv, illetve a program tervezhetősége kapcsán mutatkozik.  A kampányszerűen meghirdetett támogatási programmal szemben a lakosság egy kiszámítható, tervezhető, több éven át fenntartott programot látna szívesebben. A válaszadók döntő többsége hasznosnak tartaná, ha több lépcsőben, szakaszosan tudná elvégezni a felújítást néhány év alatt. 

Ugyanakkor egyetértés mutatkozik a kormányzati tervekkel abban, hogy a programot szociálisan célozni kell, a program legyen összekötve energetikai megtakarítással, legyen a programban vissza nem térítendő támogatási rész is.

A felmérés azt mutatja, hogy a felújításban gondolkozók csupán ötöde vágna bele a felújításba állami támogatás nélkül.  

Az új otthonfelújítási program az Európai Unió RePowerEU forrásából valósul meg. Ennek követelményeihez kapcsolódik a meghatározott keretösszeg, az energetikai célzás, a kötelező minimum megtakarítás, az szakértői közreműködés és az alacsonyabb jövedelműek támogatása.

Kérdőívünkre az elmúlt két hét során 925 válasz érkezett.

A válaszadók 93 százaléka nyilatkozott úgy, hogy tervez valamilyen energiahatékonysági korszerűsítést az otthonában a közeljövőben. A válaszadók 79 százaléka azonban csak állami támogatással vágna bele egy ház- vagy lakáskorszerűsítésbe. Mindez azt mutatja, hogy nagy igény van az otthonok korszerűsítésének a támogatására, hiszen sokan kezdenének bele, azonban csak a háztartások kevesebb mint negyede tenné meg ezt állami támogatási lehetőség nélkül.

A várható támogatás csak azok számára lesz elérhető, akik olyan 1990 előtt épült családi házat vagy ikerházat korszerűsítenének, amelybe be van vezetve a gáz. A felújítás során minimum 30 százalékos energiahatékonyság-növekedést kell elérni az ingatlanon, amit előtte és utána készült energetikai tanúsítvánnyal kell bizonyítani. Ehhez vélhetően a legtöbb házban többféle munkálatot is el kell végezni.

Rákérdeztünk arra, hogy ki milyen felújítást végezne. Az alábbi ábrán látható, hogy a legtöbben szigetelnének, és emellett sokat cserélnék ki a nyílászárókat, az elavult fűtési rendszert.

Ugyanakkor a válaszadók 76 százaléka úgy vélte, hogy jó lenne, ha a támogatást bármilyen felújítási munkára igénybe lehetne venni, hasonlóan a korábbi lehetőséghez. A bejelentett otthonfelújítási támogatás azonban – egybecsengve a szakmai szervezetek javaslataival – kizárólag energetikai beruházásokra lesz kérhető.

A válaszolók 87 százaléka viszont egyetért abban, hogy ne csak a gyermeket nevelő/vállaló családok számára legyen nyitott a támogatás – ez egybecseng a múlt héten bejelentett programmal.

A támogatási forma iránt igényre is kíváncsiak voltunk: a válaszadók 39 százaléka tartotta megfelelőnek a kamattámogatott hitellel kombinált vissza nem térítendő támogatást. Ugyanakkor 60 százalékuk csak vissza nem térítendő támogatást szeretett volna.

A várhatóan júniusban induló támogatási programban a kombinált megoldás lesz elérhető, amelyben 2,5-3,5 millió forint között változhat ezek aránya. A maximum támogatási összeg 6 millió forint lehet, és szükséges lesz 1 millió forint körüli önerő.

A válaszadók 68 százaléka gondolja úgy, hogy kapjon több támogatást, aki szociálisan rászorult, 74 százalékuk több támogatást adna azoknak a háztartásoknak, amelyek a beruházással nagyobb energiamegtakarítást tudnak elérni. Ebből az első feltétel szerepel a bejelentett programban, hiszen a hitel és a támogatás arányát meghatározza majd, mekkora az átlagjövedelem az országoshoz képest abban a járásban, amelyben az igénylő család él. Ez azt jelenti, hogy az alacsonyabb jövedelműek nagyobb összegű támogatásra számíthatnak, mint a tehetősebbek.

A várható otthonfelújítási programot meghatározott összegű, 108 milliárd forintos kerettel fogják kiírni, amely a kormány számításai szerint körülbelül 20 ezer családi ház, ikerház beruházásaira lesz elegendő, tehát minden bizonnyal hamar elfogy majd a pénz a pályázat megjelenését követően.

Válaszadóink olyan támogatásra szavaztak, amely határidő nélkül, de legalább 2 évig rendelkezésre áll, valamint 85 százalékuk hasznosnak tartana egy olyan támogatási programot, amely lehetővé tenné, hogy szakaszosan, több lépcsőben, néhány év alatt lehessen megvalósítani a lakóépületek mélyfelújítását (szigetelés, nyílászáró-csere, fűtéskorszerűsítés).

Az új otthonfelújítási program pontos indulási ideje és további részletei még nem ismertek, azokat a kiírás előtt még társadalmi vitára bocsájtja a kormány.

Most ezeket a feltételeket hozták nyilvánosságra:

  • olyan 1990 előtt épült családi ház vagy ikerház korszerűsítésére lehet felvenni, amely csatlakozik a gázhálózatra,
  • a teljes támogatási keret 108 milliárd forint,
  • a programban legfeljebb 7 milliós beruházást támogat,
  • 1 millió forint önerő minden esetben biztosítani szükséges hozzá,
  • legfeljebb 6 millió forint vissza nem térítendő támogatás + kamatmentes hitel vehető fel,
  • vissza nem térítendő támogatás összege 2,5-3,5 millió forint között mozog majd attól függően, hogy a járásban, ahol a ház található, mekkora az átlagos jövedelem az országoshoz képest (Azokban a járásokban, ahol eléri az átlagjövedelem az országos átlag 110 százalékát, 3,5 millió forint lesz a hitel, és 2,5 millió forint a támogatás, ahol 75 és 110 százalék közé esik, ott 3 millió forint lesz a hitel és 3 millió a támogatás, ahol az átlagjövedelem az országos átlag 75 százaléka alá esik (ez 63 járás), ott a maximális 3,5 millió forint támogatás adható. Azok a családok, amelyeknek az átlagos jövedelme eléri az országos átlag 130 százalékát – függetlenül attól, melyik járásban tartoznak, csak 2,5 millió forint támogatást kaphatnak.),
  • a kamatmentes hitel futamideje 8 év lesz,
  • a hitelt a kereskedelmi bankok MFB Pontjain lehet igényelni,
  • bármely háztartás felveheti, nem elvárás gyerek nevelése, vállalása,
  • a támogatást fel lehet használni:
    • az épületek hőtechnikai adottságainak javítására (mint például a hőszigetelés és nyílászáró csere),
    • az épületekhez köthető villamostechnikai eszközök fogyasztásának csökkentésére,
    • az épületek fűtési, hűtési, szellőztetési és használati melegvíz rendszereinek korszerűsítésére,
    • megújuló energia alapú hőtermelő rendszerek beépítésére,
  • legalább 30 százalékos energiamegtakarítást kell elérni, amit tanúsítvánnyal kell igazolni – (a pályázónak a beruházás előtt, majd azt követően is energiatanúsítványt kell készíttetni kijelölt szakemberrel),
  • kötelező lesz igénybe venni a pályázat előkészítése és megvalósítása során „az energiahatékonysági kötelezettségi rendszer” (EKR) szerinti kötelezett szervezetek (energiaszolgáltató vagy energiakereskedő) vagy valamely nem kormányzati szervezet épületenergetikai tanácsadási szolgáltatásait is.

Cikkünk alatt pdf-ben letölthető a teljes kutatási összefoglaló.

Korábban számos cikkben foglalkoztunk az EU-s RePowerEU támogatással, illetve azzal, más tagállamok miként használják fel az uniós pénzeket:

 

Megjelent: 506 alkalommal Utoljára frissítve: 2024. április 09., kedd 00:09

Blog archivum