Hiába lett egyre hangsúlyosabb a közbeszédben és került be már a kormányzati kommunikációba is a lakhatási válság az elmúlt másfél évben, nem születtek valódi, rendszerszintű megoldások a kezelésére. A korábbi Lakhatási minimumok szerzői a 2026-os választásokra frissített javaslatcsomagban hívják fel ismét a figyelmet a hosszú távú, felelős lakáspolitikai beavatkozások hiányára és szükségességére.
A Lakhatási Koalíció szervezetei a 2026-os választásokra frissítették a korábbi ciklusban kidolgozott Lakhatási Minimumot. A szakpolitikai javaslatcsomagban támpontot adnak minden, az április 12-i parlamenti választáson induló jelöltnek és jelöltállító szervezetnek azzal kapcsolatban, hogy milyen lakáspolitikai gondolkodás és konkrét lépések segítenek kiutat találni a jelenlegi lakhatási válságból.
A Lakhatási Minimum programot a javaslatcsomagot frissítő szervezetek képviselői mutatták be: Szatmári Andrea (Utcajogász Egyesület), Czirfusz Márton (Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont), Somogyi Eszter (Városkutatás Kft.), Kovács Vera (Utcáról Lakásba! Egyesület) és Koritár Zsuzsanna (Habitat For Humanity Magyarország).
A Lakhatási Minimum javaslatai azt célozzák, hogy:
- legyen a lakhatás alapvető jog;
- hosszú távon kiszámítható, a szociális különbségeket mérséklő lakhatási szakpolitika valósuljon meg;
- csökkenjen és megelőzhető legyen a hajléktalanság;
- mérséklődjön a lakhatási szegénység;
- bővüljön a nonprofit lakásszektor és a megfizethető lakások köre;
- energetikai felújítások által csökkenjen az energiaszegénység.
A lakhatás közügy
Szatmári Andrea hangsúlyozta, hogy a legelső és legfontosabb követelés, hogy ismerje el a magyar alaptörvény a lakhatáshoz való jogot alapvető emberi jogként. Ehhez kapcsolódóan szükséges a végrehajtási törvény mielőbbi megváltoztatása, hogy a lakhatás elvesztéséhez vezethető végrehajtási eljárások szemlélete alkalmazkodjon ahhoz az alapjogi megközelítéshez, hogy legyen mindenek előtt való szempont az eljárás során a lakhatás megtartása. A diszkrimináció megszüntetésével kapcsolatban kiemelte a helyi önazonosság védelméről szóló törvényt, amely gyakorlatilag legalizálja kirekesztést.
Czirfusz Márton szerint nagy probléma, hogy nincsen hosszú távú állami lakhatási vízió és stratégia, amelyben le van írva, hogy mit szeretne az állam lakhatási szempontból elérni. Hangsúlyozta egy olyan lakáspolitika szükségességét, amely a szociális különbségek csökkentését célzó és a megfizethető lakhatást helyezi a középpontba. Ehhez az is kellene, hogy a kormányzaton belül legyen egy felelőse, legalább egy államtitkár, méginkább egy önálló minisztériuma a lakáspolitikának, mert most nagyon szét vannak aprózva ezek a felelősségek.
Szociálisan is célzott, központilag finanszírozott intézkedéseket sürgetnek
A finanszírozással kapcsolatban kiemelte, hogy kormányzat legalább a mindenkori éves GDP-nek legalább a másfél százalékát fordítsa lakáscélra. „Ez nagyjából most is megvalósul, ha mindent összeadunk, amit lakástámogatásoknak neveznek, azonban ennek a 95 százaléka szociálisan nem célzott és nem rászorultsági alapon osztja ki a kormány. Azt javasoljuk, hogy ennek az összegnek, amely 2026-ban nagyjából 1400 milliárd forint volna, legalább a fele kifejezetten a lakásszegénységben élőket célozza” – mondta Czirfusz Márton
A csomag új, intézményi javaslata, hogy állítson fel a kormány egy megfizethető lakhatási alapot, amely egy elkülönített része lenne a költségvetésnek, címkézett forrásokból működne, és kétféle dolgot tudna finanszírozni. Egyrészt nonprofit bérlakásfejlesztőknek tudna vissza nem térítendő támogatásokat adni, valamint egy forgóalapot, ami visszatérítendő forrás. Emellett innovatív lakhatási kezdeményezéseket lehet lehetne megtámogatni ebből az alapból. Ezeket értékelni lehetne, hogy mennyire működnek, és a jól működőket fel lehetne skálázni akár országos szintre.
Valóban megfizethető lakhatás, nonprofit bérlakások
A bérlakásszektor finanszírozását illetőn kitértek arra, hogy szükség elnne egy köztulajdonú és támogatott bérlakásszektorra, amelybe beleértendők különböző nonprofit formák a szociális lakás ügynökségektől a lakástársaságokig, és az olyan központi finanszírozású programok kellenének, amelyek ennek a bérlakásállománynak a növelését biztosítani tudják.
Ezhez ki kell alakítani a megfelelő szabályozási környezetet is – támogatások, garanciák, használati jogok, adózási kedvezmények stb. –, valamint azért, hogy ezek a nonprofit bérlakásfejlesztők meg tudjanak jelenni javasolják a szabályozott közcélú lakásszolgáltatók jogi kategória bevezetését. „Ez a rendszer azt is biztosítani tudná, hogy az állami források és a támogatások ne szivárogjanak el magánzsebekbe ebből a rendszerből, és követhető legyen, hogy mit mire fordítanak” – hangzott el.
Az is fontos, hogy legyenek hosszú távú, olcsó fejlesztési hitelek a nonprofit bérlakásfejlesztő szereplők számára, mert ilyenek most nincsenek Magyarországon.
A nonprofit lakhatási megoldások között javasolják egyrészt a lakásügynökségeket, amelyekkel akár magánlakásokat is be lehetne vonni a hosszú távú bérlakáspiacra, Illetve a lakástársaságokat, amelyek nonprofit alapon tudnak lakásokat fejleszteni, valamint a bérlői lakásszövetkezeteket, amelyek önszerveződő alapon teszik ugyanezt. Ezek lehetőséget biztosítanak arra, hogy a társadalom széles szegmensei a mai piaci áraknál 20-40 százalékkal olcsóbban juthassanak számukra fenntartható megfizethető lakhatáshoz.
A meglévő lakásállomány hatékonyabb hasznosítása érdekében feltétlenül szükségesnek tartják, hogy a magánbérleti szektor átláthatóbbá és biztonságosabbá váljon. Ehhez szükség van intézményi reformokra pl. a magánbérletek kötelező regisztrációjának bevezetésére, valamint olyan törvényi változtatásokra, amelyek a bérbeadó és bérlői viszonyokat újraszabályozzák. Egy új lakástörvénybe be kellene kerülnie a többi között a kaucióvédelemnek, illetve, hogy a bérbeadó és a bérlő közötti vitákat mediációs úton lehessen rendezni.
Nagyon fontos lenne továbbá olyan ösztönzőket kialakítani, hogy az üresen álló lakásokat be lehessen vonni a hosszú távú lakáscélú hasznosításba.
Saját ingatlanok – forrás nélkül
A szakmai szervezetek megfogalmaztak javaslatokat a lakhatás minőségének javításával, a lakhatási szegénység és az energiaszegénység mérséklésével kapcsolatban is. Ezt a területet jelenleg kevés szakpolitikai intézkedés célozza
„Ugyan az Eurostat adatai szerint a magyar lakosság 92 százaléka rendelkezik saját ingatlannal, ezzel együtt jelentős részükneknincsen elegendő erőforrása ahhoz, karbantartsa, felújítsa az ingatlanát, vagy akár minőségi otthonba tudjon költözni” – mondta Koritár Zsuzsanna. Még mindig százezres nagyságrendben érinti a háztartásokat a megfelelő infrastruktúrához arra hozzáférés hiánya, ezért a lakhatási krízishelyzetek kezelésére krízisalap felállítását javasolják.
Ismert, hogy a magyar lakó épületállomány műszakilag és energetikailag is nagyon rossz állapotban van, a lakóingatlanok kétharmada 1980 előtt épült és a legrosszabb három energetikai kategória valamelyikébe tartozik. Ezért egy nagy léptékű, hosszú távú és kiszámítható felújítási program bevezetését tartják szükségesnek, aminek van energetikai komponense is, illetve az energiaszegénység kezelése érdekében egy része mindenképpen szociálisan célzott legyen, tehát elérhető legyen az alacsonyabb jövedelmű és az energiaszegénységben élő háztartások számára.
Ezt szükséges lenne kiegészíteni egy úgynevezett egyablakos támogatói modellel, amely ehhez a programhoz való hozzáférés segíti mind az adminisztrációval, pályázatírási támogatással, mind a felújítás szervezésével és lebonyolításával kapcsolatban.
Természetesen mindehhez fontos a kiszámítható finanszírozás, ami azt jelenti, hogy a kormányzati források mellett az európai uniós források minél szélesebb körű bevonására lenne szükség. „Most vagyunk benne a következő európai uniós költségvetési ciklus tervezésében, tehát, fontos, hogy ez minél nagyobb figyelmet kapjon, és Magyarország a megfelelő forrásokat kérje” – mutatott rá a Habitat for Humanity szakértője.
A javaslatcsomag a legégetőbb problémák mentén a lakáspolitikai eszközök széles skáláját mutatja be, külön hangsúlyt helyezve a legsérülékenyebb csoportok lakhatási helyzetét javító eszközökre. Az akadálymentesítés mellett külön hangsúly került az állami gondoskodásban felnövő fiatalok nehéz lakhatási körülményeinek javítására, illetve arra, hogy törvényi szinten kellene megtiltani a családok elhelyezés nélküli kilakoltatását.
„A lakhatási szegénység ma is mintegy 3 millió embert érint különféle formákban” – hívta fel a figyelmet Somogyi Eszter.
Emiatt lenne szükség egy központi lakásfenntartási támogatásra, amely minden településen elérhető azonos feltételekkel minden háztartás számára. Ez a közműdíjak finanszírozását segítené, és a magánbérletben élőket is támogatná.
Ezzel együtt azt gondolják, hogy a rezsicsökkentést fokozatosan ki kell vezetni, mert bebizonyosodott, hogy nem teszi lehetővé, hogy a szolgáltatók a közmű infrastruktúrát megfelelő minőségben fenntartsák.
Kovács Vera kiemelte azt a szemléletet, hogy a létező kialakítandó lakásállományt a sérülékeny csoportok – pl. hajléktalanságban élők, otthontalanságban élő gyermekes családok, állami gondozásból kikerülő fiatalok, fogyatékossággal élők – lakhatásának biztosítására lehessen hasznosítani. A jelenlegi szociálpolitikai rendszer diszfunkcionalitására utalva kiemelte, hogy jelenleg az állam hajlandó sok éven át normatívát fordítani arra, hogy a hajléktalan embereket intézményi elhelyezés keretében az otthontalan élethelyzetben megtartsa, de semmilyen olyan szakpolitikai intézkedés nincsen, amely ebből kivezethetné őket.
Intézkedések kellenek, nem puszta kommunikáció
Mint elhangzott, az elmúlt anyagban megfogalmazott pontokhoz nem nagyon kellett hozzányúlni, mert most is ugyanúgy aktuálisak. Inkább az értelmezésedben reagáltak a történésekre, így pl. az azóta született önazonosság törvényre.
Kiemelték, hogy négy évvel ezelőtt még nem beszélt a kormány lakhatási válságról, de az elmúlt másfél évben a megfizethető lakhatás megjelent a kormányzati kommunikációban, azonban a javaslatcsomag szerzői a megfizethetőségen nem a másfél millió forintos négyzetméteráron való lakásszerzést értik. „Szerintünk a lakhatási költségek a háztartási jövedelmekhez képesti arányára kellene odafigyelni, és természetesen az sem mindegy, milyen minőségű, nagyságú, műszaki állapotú, energiahatékonyságú az a lakás, ami valakinek megfizethető. Ugyan a kormány tavaly nagyobb összeget költött a lakhatásra, mint az előző évben, de teljesen rossz szerkezetben, elosztásban” – emelete ki Czirfusz Márton.
Somogyi Eszter hozzátette, hogy az átgondolt lakáspolitika hiányát jól mutatja a lakástámogatások a kínálati oldali kompenzálása nélküli hirtelen bevezetése, ami áremelkedéshez vezetett. vagy akár a magántőkealap-program, ahol nem biztosított, hogy megfizethető lakások és létrejöjjenek legalább az új építések egy részében.
Abban mára már közmegegyezés van, hogy a lakhatási válsággal dolga van a következő kormánynak. Nagyon fontos az európai uniós források minél nagyobb arányú hazahozatala és megfelelő felhasználása, de nem szabad csak az uniós forrásokra és uniós jogalkotásra támaszkodni, a lakhatási kérdések megoldásának hazai elhatározásnak kellene lennie, hangzott el.
„Fontos cél volt megmutatni azt, hogy a lakáspolitika nem csak annyiból áll, hogy lakástulajdonhoz juttassák az embereket, illetve, hogy az egész rendszerhez nem lehet csak egy ponton hozzányúlni, hanem valóban rendszerszintű átalakításokra van szükség, ami a mostaninál elkötelezettebb a kormányzati politikát feltételez” – emelete ki Czirfusz Márton.
A lakhatási válság problémája ugyan megjelent a kormányzati kommunikációban, de a megoldási javaslatok soha nem kerültek például a parlament elé, és ez inkább kampányra a felkészülést sejteti. Kiemelték, hogy a kommunikációs panelek nem egyenlőek az intézkedésekkel.
A teljes beszélgetést a Mérce közvetítette.
