Euroskills 2018, Budapest Párdi Zsófia / igylakunk.hu

Jó példával és jó oktatással lehetne a szakmába vonzani a fiatalokat

2019.10.31. Írta:

Súlyos munkaerő- és utánpótláshiány nehezíti az építőipar és a megrendelők életét már jó ideje. A legnagyobb kihívásokról, a lehetséges megoldásokról és a most zajló szakképzési refomról kérdeztük Kovács László mesterpedagógust, a Szobafestő, Mázoló, Tapétázó Országos Ipartestület elnökét.

Milyen a festő szakma helyzete most Magyarországon?

KL: Viszonylag jó helyen vagyunk az alapján, hogy országosan mennyi gyerek van a rendszerben, de hiányszakképesítések közé van sorolva, tehát tanulók jogosultak a Szabóky Adolf ösztöndíjra. Pontos adataink vannak arról, hogy az oktatási rendszerben hány tanuló van, de sajnos ezek a számok gyorsan változnak! Ennek fő oka, hogy az első évfolyamon nagy tanulólétszámmal – 14-15 fővel - indulnak a csoportok, de (mivel sok esetben) már betöltik a 16. életévüket, a második évfolyamot már nem kezdik meg. Átlagosan az osztály fele vagy elhagyja az iskolát, vagy lemorzsolódik. A második-harmadik évfolyam már stabilabb, de még ott is csökkenek az osztálylétszámok.

Az ipar, a munkaerőpiac több fiatal szakembert tudna felvenni, mint amennyi végez az iskolákban. Ráadásul, és ez több régióban is megfigyelhető, a nagy multi vállalatok elszívják a fiatalokat. Ott betanított munkásként már pénzt keresnek, és sokuknak szükségük is van erre minél előbb a családi helyzetük miatt.

Ha legalább a jelentkezőket a rendszerbe lehetne tartani, az már nagyot lendítene a helyzeten. Erre akár jó megoldás lehet az az elképzelés, hogy eltörlik a kötelező 16 éves tankötelezettséget, és addig kell a fiatalnak tanulnia, amíg egy szakmát, vagy legalább egy részszakképesítést nem szerez. Persze még akkor is nagyon csábítóak a multi gyárak az építőipari szakmunkához képest.

Névjegy: Kovács László, a Szobafestő, Mázoló, Tapétázó Országos Ipartestület (SzMTOI) elnöke. szakmai tanár, mesterpedagógus 17 éve, festőket, fényezőket – köztük a Mercedes-es fényezőket is – tanít. Részt vesz az építőipari ágazati készségtanácsban is. 

Hogy látod általánosan a hazai építőipari szakképzés helyzetét? Mik a legnagyobb, legsürgősebben megoldandó problémák, mi az, ami jól működik?

KL: Az építőipari szakképzés helyzete nagyon ambivalens. Más szakmacsoportokhoz, és ágazatokhoz képest az építőiparban nincsenek nagyon nagy multi cégek, nagy kivitelezői gárdák, csak kisebb kkv-k, mikrovállalatok, a legtöbb esetben 2-3 fős vállalkozások.

Mivel a festő szakmában különösen igaz, hogy kis- és mikrovállalkozások vannak elsősorban, nagyon sok vállalkozással kell kapcsolatban lenni ahhoz, hogy a tanulókat ki tudjuk helyezni gyakorlatra. Egy-egy céghez legfeljebb 1-2 tanuló tud kimenni. De a cégek fogadókészek, rendszeresen keresnek minket, igénylik a tanulókat. Az országban mindenhol el lehet helyezni a tanulókat, de vannak régiók, ahol nehezebb a helyzet.
A sok vállalkozás részvétele azonban felveti azt a problémát, hogy nehezebb egységesíteni a képzés szintjét, színvonalát.

Az építőiparban sok kisvállalat szakosodott bizonyos munkafolyamatokra és technológiára. Az itt tanulóknál fen áll a veszélye annak, hogy bizonyos technikákat, munkafolyamatokat nem vagy csak nagyon keveset végez a gyakorlati helyén. A külső gyakorlati helyek az életre és a mindennapi munkavégzésre készítik fel a tanulókat, de az iskolának a kimenetre, a vizsgára kell eljuttatnia őket. A tanuló vizsgájára el kellene mennie annak a mesternek, aki 2 éven át a gyakorlatot tartotta a tanulónak, mert ez számára is tanulságos lehet a jövőre nézve.

A fluktuáció is nagy, és amikor új cégek jönnek be a rendszerbe, nekik sokszor nehéz felvenni a fonalat, alkalmazkodni az elvárásokhoz. Ebben az ipartestületünk nyújt segítséget a vállalkozóknak, hogy a tanulók fogadása kapcsán hogyan kell eljárni, mire kell figyelni.

Erre remélhetőleg megoldás lesz az új stratégia, melyben ágazati vagy vállalati képzőközpontokat lehet létrehozni. Itt több mikro-, kis- és közepes vállalat tudja egyszerre képezni a tanulókat, és minél jobban lefedni a tananyagokban elvárt követelményeket. Ipartestületünk ezekben a központokban is szeretne szakmai részt vállalni, elősegíteni ezek kialakítását.

Mi a véleményed a most zajló oktatási reformtól?

KL: A változtatás szerintem nagyon esedékes és fontos! Nagyon jó lenne azonban, ha már ténylegesen jól működő rendszer születne, mert a 3-4-5 évente változtatás miatt nagyon nagy a keveredés és a vállalatok még nehezebben tudják követni mindezt, de az iskoláknak is nehéz. Az én elképzelésem egy komplex, már bizonyítottan jól működő rendszer teljes adaptálása lenne.

Ami az OKJ átalakítását illeti, véleményem szerint a szakmákat nagy egységekre (modulokra) kellene osztani, és a tanuló ezek közül vehetné fel azt, ami neki tetszik, vagy amit az ipar elvár. Megmaradnának a szakmák, ha valaki festő akar lenni, akkor elvégezheti, de ha csak a falfestés érdekli, akkor „csak” azt a részét tanulná, majd hozzá pl. egy szárazépítő szakma, falszerkezet-építés modulját, és még lehet, egy melegburkoló modul is beleférne. Így egy munkát el tud végezni úgy, hogy a válaszfalakat megépíti gipszkartonból, majd lefesti és lefektet egy laminált parkettát. Most mindehhez 3+2+2 év kellene, és a tanuló megtanul, csinál olyan részeket, amihez nincs affinitása.
Szerencsére ez az építőipari területen sikerült betenni olyan szakképesítéseket, pl. a szigetelő, ami a mostani igényeknek megfelel.

Az a rendszer is tetszene pl. a német modell alapján, hogy a vállalat előre szerződést köt a tanulókkal. A vállalatnak is lenne egy éve – míg a tanuló tanműhelyben van – felkészülni a fogadására, képzésére. A tanuló be tudna járni, sokkal szorosabb kapcsolatot tudnának kialakítani. Talán a lemorzsolódást is tudná csökkenteni, mert a tanuló már másodévtől menne a céghez dolgozni, ahol fizetést is kapna.
De a vállalat is, ha tudja, hogy érkezik egy tanuló, akár egy minimális összeggel támogathatná a gyakorlati képzést, ami inkább jelképes elköteleződés lenne, plusz be tudna menni a tanműhelybe megnézni, mit tanulnak, hol tart a tanuló, honnan tudja majd folytatni. Most nincs meg ez a kapcsolat az iskolákkal. Most nem foglalkozik előre ezzel, mert nem is tudja, kap-e majd tanulót. A szorosabb kapcsolatot én nagyon fontosnak tartanám.

Ki fog itt szakmát tanulni?

Hogyan lehet, kellene megszólítani a pályaválasztókat? Mi a ti tapasztalatotok a pályaorientáció terén?

KL: A Szobafestő, Mázoló, Tapétázó Országos Ipartestület több éve igen aktívan kiveszi részét a pályaorientációs tevékenységekből, mert tudjuk, hogy nagyon sok múlik az utánpótláson! Részt veszünk kiállításokon, rendezvényeken, tartunk bemutatókat általános iskolákban, de véleményünk szerint nem ezek a fórumok a leghatékonyabbak. Egy ilyen rendezvény nem is mindig alkalmas arra, hogy például a festő szakmát bemutassuk, az adottságok nem megfelelőek. A 6-7. osztályos tanulókat egy szakiskola tanműhelyébe meghívjuk. Itt a tanulók szívhatnak egy kis műhelyszagot, találkozhatnak festőtanulókkal, és tőlük tudhatják meg a festő szakma szépségeit. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy felnőtt oktatók helyett a gyerekek a tanulóinkkal dolgoznak, akik nemrég még szintén pályaválasztók voltak, be tudják mutatni, miket tanulnak, mennyit fejlődtek, elmesélik, hogyan változott az életük, hogy jól döntöttek.
Természetesen több produktum elkészítésére is van lehetőségük a gyerekeknek, amit nagy örömmel visznek haza. Abban az iskolában ahol én vezetem ezeket a foglakozásokat, több mint 250 kisdiák fogott ecsetet a kezébe 2018-19-ben. Ezt harmadik éve csináljuk, és már három megyében működik, a helyi kamarák segítségével.

festőképzés1

Szerencsére sokszor eljönnek az osztályfőnökök is, akiktől azt szoktam kérni, hogy ha visszatértek az iskolába, írassanak a gyerekekkel egy rövid, 3-4 soros élménybeszámolót, hogy mit tapasztaltak, mi tetszett nekik. Az egyik legkedvesebb rendszeresen visszatérő élmény pl., hogy amit készítettek a műhelyben otthon alig akarták elhinni, hogy ők csinálták. Ez egy jó visszajelzés a gyereknek, hogy ebben ügyes, és kedvcsináló is lehet, hogy ezt a szakmát válassza.

Mi a szakmunkás-ösztöndíjról? Elég motivációt jelentene egy magasabb összeg?

KL: Az állam úgy teszi vonzóvá a hiány-szakképesítéseket a tanulók részére, hogy emelt, kiegészített ösztöndíjat ad számukra, ha azt a szakképesítést választják. Ez működni látszott. Sajnos mostanra szinte minden szakmára kevés a jelentkező és nagy a piaci igény. Tehát lassan minden szakma hiányszakmának minősül! Ez az emelt ösztöndíj az államnak komoly anyagi teher, így nem várható el, hogy minden szakmához ezt hozzárendelje.

Az SZMTOI tett már lépéseket annak érdekébe, hogy ezt a motiváló, ösztönző járulékot a versenyszférából, a nagy multi vállalatoktól származtassa. Az ipartestületünk kidolgozott egy programot az ösztöndíjakra, amivel már megkerestünk több nagyvállalatot, illetve a Magyar Festékgyártók Országos Ipartestületét. A MAFEOSZ tömöríti az összes olyan festékgyárat hazánkban, ahol festékgyártás vagy nagy viszonteladás történik (disztribútorok). Ezeknek a vállalatoknak közvetetten fontos a festő képzés, mert a festék fogyását meghatározza a festő szakemberek száma. Ezt felvázoltuk egy megbeszélésen, és a részletek kidolgozása folyik.

Így próbálunk majd kiegészítést adni az ösztöndíj mellé, hogy a tanulók nem menjenek el a rendszerből a szakmaszerzés előtt. Hiszen hosszú távot nézve egy szakmunkás többet tud keresni, mint egy betanított munkás.

Állami bérlakásépítés esetén össze lehetne kapcsolni a szakképzést egy ilyen programmal?

KL: Erre a 60-as években volt is példa, ami jól működött! Akkor rengeteg lakás épült. Olyan sok, hogy abban az időben szét voltak még szedve a szakmák. A festő-mázoló-tapétázó szakképesítés 3 részből állt, mert olyan sok felület volt.

A szakképzés finanszírozása lehetne állami - kamarai - céges felállásban?

KL: Az átalakításból nekem az a kép jelenik meg, hogy az állam a finanszírozást az ipari szereplők egyre nagyobb mértékű bevonásával próbálja megvalósítani. Ezzel egy időben a képzések strukturális felépítésébe is bevonja a nagy vállaltokat, hogy piacképes legyen a szakmai tudása a tanulónak. Véleményem szerint ez helyes is, de ugyanakkor az iparkamarák szerepét is kellene erősíteni ebben a rendszerben. Az iparkamaráknak a pályaorientáció, a kamarai garanciavállalás, a szakmai versenyek, gazdálkodó szervezetek összefogása terén nagyon fontos szerepük van.

A kis építőipari (kivitelező) cégek jellemzően nem tudják vállalni a képzést. Szakképzési hozzájárulásból, követhető elszámolással lehetne jól felszerelt regionális képzőközpontokat létrehozni?

KL: Véleményem szerint ez egy járható út, de a finanszírozási kérdések nagyon fontosak. Volt már próbálkozás ilyen rendszerre (TISZK-ek), de főleg finanszírozási gondok miatt nem valósultak meg a várt mutatók. Itt is a szakmai nagy szervezetek szerepe lehet fontos! Ezek a szervezetek (IPOSZ, MAGYOSZ, ÉVOSZ, SZMTOI, stb.) a nagy cégek és a kivitelező szakemberek között állnak. Az utánpótlás a nagy multiknak fontos, így áldoznak is rá, ha szükséges. Modern eszközöket, anyagokat, szakmai tudást tudnának rakni a rendszerbe, így önjáróvá válhatna. Ha „csak” elkészülnek ezek a képzőközpontok, de nem valósul meg az ipari, szakmai tudástranszfer, akkor nem biztos, hogy elérik céljukat! Be kellene vonni ezeket a szakmai szervezeteket is, így akár még a szakmai tartalom, tanítási szint, színvonal is egységesíthető lenne.

Fontos szerep jut a szakmai szervezeteknek

Milyen lehetőségei vannak egy szakmai szervezetnek, hogy a szakképzési témákban hallassa a hangját, hogy a saját szakterületén változtasson a gyakorlatokon, javítson bizonyos dolgokon?

KL: Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az Ipartestületünk több elnökségi tagja is szakértőként jelen van az oktatást érintő tanácsokban, döntéshozó testületekbe. Az alap szakképesítéstől a mestervizsga kidolgozásán át rálátásunk van az oktatásra.

Ezen felül fontosnak tartjuk, hogy kapcsolatba legyünk szakiskolákkal, ahol tanítanak festő tanulókat. Ezektől az iskolákból szoktunk kapni információkat mind a tanulólétszámra, mind az esetleges felmerülő problémákra vonatkozóan. Ebben az esetben is ki tudjuk használni a kapcsolatrendszerünket, és segíteni ott ahol ez szükséges! Kapunk pl. festékeket – tavaly 15 raklapnyi festéket juttattunk így el iskoláknak, valamint anyagokat, szerszámokat, amiket a tanműhelyekben a tanulók használnak fel. Csinálunk jótékonysági festéseket is az iskolákban, hogy kellemesebb környezetben tanuljanak a fiatalok.

festőképzés3

Saját pályázatot is szoktunk kiírni iskoláknak, amelyben a tanulók küldhetnek be pályamunkákat, hogy hogyan festenének ki egy tantermet, egy közösségi helyiséget. Erről csoportmunkában látványtervet készítenek. Az első helyezett meg is kapja a lehetőséget, hogy megvalósítsa a tervet, kifesse a tantermét, de a többi jó munkát beküldő iskola is kap festéket, hogy dolgozhassanak a megvalósításon.

Az iskolák gyakorlati oktatásvezetőitől, szaktanáraitól első kézből értesülünk a helyi problémákról. Ezekre a problémákra próbálunk megoldást nyújtani, vagy összehozni azokat a feleket, akikkel közösen megoldható a helyzet. Koordinátor szerepünk van az iskolák és a nagy vállalatok között. A rendezvények arra is jók, hogy szakmailag egységesítsük a rendszert és naprakészen tartsuk az oktatók szakmai tudását.

Milyen javaslatotok van az oktatók képzésével kapcsolatban?

KL: Szintén a szakmai érdekképviseletek szerepét lehetne erősíteni, akár a kreditpontos rendszer bevezetésével, előtérbe hozni a szakmai képzéseket. Az SZMTOI ezt annyira komolyan veszi, hogy dunaharaszti székházunkba kialakítottunk egy oktatási központot, elméleti, gyakorlati termekkel. Itt minden adott ahhoz, hogy az együttműködő partnereink, gyártók, forgalmazók és a kivitelezők, oktatók, szakmai tanárok képzésre, tanfolyamokra, bemutatókra össze tudjanak jönni. Ezekre a saját, belső szakmai képzésekre, tanfolyamokra hívjuk meg az oktatókat, szakmai tanárokat is, és saját tanúsítványt, oklevelet állítunk ki, amit az oktató akár portfóliójába is betehet. Szerintem ezeket a képzéseket kellene megerősíteni, és itt fontos szerepet tölthetnek be a szakmai érdekképviseletek, mind az SZMTOI-is.

festőképzés2

Mennyire lehet modellértékű másoknak, amit csináltok?

KL: Szerintem teljes mértékben. Az állam részéről azonban nagyobb támogatásra volna szükség. A szakmai szervezeteket fel kellene karolni, meg kellene erősíteni őket. Állami támogatás közvetlenül nincsen. Van egy-egy pályázat, pl. most egy eredményre várunk, és ha pozitív elbírálást kapunk, akkor konkrét tematika alapján fogunk ingyenes képzéseket tartani vállalkozóink, szakembereink számára, amely képzések az informatika alkalmazásának lehetőségeit próbálják erősíteni a festő szakmában.

A legtöbb építőipari szakmában gond, hogy hogyan vigyük be az oktatásba a digitalizációt. A tanulók nagyon szeretik az informatikai eszközöket, de a festő szakma kimondottam kézműves jellegű. Hogyan lehetne belevinni a digitalizációt? – mi erre írtunk ki pályázatot. Nagyon jó ötletek születtek. Csinálunk pl. olyat, hogy digitalizálunk egy képet, abból csinálunk sablont, sablonvágó géppel kivágjuk. Ezekben a digitális feladatokban a tanulók nagyon ügyesek, az is előfordul, hogy én tanulok tőlük.

Aztán nagyon fontos feladat a látványterv készítése, ami később egy munkák elvállalásánál nagyon hasznos. Egy digitális terven pontosan meg tudja majd mutatni a megrendelőnek, milyen lesz a végeredmény, majd ehhez tudnia kell készíteni egy digitális árajánlatot is.
Egy másik, külföldről érkezett technika, hogy tapétára nyomjuk rá a megszerkesztett képet, és azt a tapétát kell feltennie a falra, mintha poszter lenne.

Ezeket próbáljuk bevinni az oktatásba, mert egyrészt ezek a mai kor követelményei, másrészt vonzóbb is a tanulóknak.

Mit lehetne tenni a szakmunka presztízsének javítása érdekében?

KL: Véleményem szerint fontos lenne olyan jó példákat bemutatni, ahol látja a tanuló, a szülő, hogy igen is meg lehet élni, sőt egzisztenciát lehet teremteni egy szakmai végzettséggel is. Sajnos az a régi kép él, sok tanuló azt látta otthon, hogy apa sokat dolgozik, sokszor koszosan, fáradtan jön haza és pénze kevés van a családnak.

Mára ezek a körülmények megváltoztak! A technológia fejlődésével, és az új anyagoknak köszönhetően, már nem minden esetben annyira megterhelő a fizikai munka, be lehet jobban osztani az időt, és jól jövedelmez a szakma, ha tisztességesen csinálják!

Megjelent: 1996 alkalommal Utoljára frissítve: 2020. január 06., hétfő 11:07

Blog archivum