Hon-vágy fotópályázat

2017.08.18. Írta:

Neked mit jelent az otthon? – Erre a kérdésre keresi a választ az a fotópályázat, amelyet az otthon, illetve az otthon hiányának bemutatására indított a Habitat for Humanity Magyarország.

A pályázattal az otthon sokszínűségét, illetve az otthon hiányának tragikumát szeretnék megismertetni. A legjobb alkotásokat az idei Lakhatási Világnapon díjazzák és állítják ki.

A zsűri a Habitat for Humanity Magyarország munkatársaiból és a Phoo kortárs fotográfiai magazin szerkesztőiből áll majd.

A beérkezett alkotásokból összesen harminc kerül majd kiválasztásra, ebből kerül ki a hét díjazott is. A nyerteseket a szervezők elektronikus úton értesítik ki. A kiválasztott képek az idei év őszén, októberben kerülnek kiállításra egy ünnepélyes díjátadó és kiállításmegnyitó keretében.

A fotópályázat nyílt, azon bárki díjmentesen részt vehet.
A fotókat 2017. július 24-től 2017. szeptember 1. éjfélig lehet beküldeni a fenti űrlapon keresztül.
Pályázni kizárólag Magyarországon készített felvételekkel lehet, amelyek más fotópályázaton nem értek el eredményt.
A pályázók minimum egy, sorozat esetén legfeljebb 5 darab, saját maguk által készített felvétellel nevezhetnek, melyeknek teljes felhasználási jogával rendelkeznek. Egy pályázó egy alkotást vagy sorozatot küldhet be a pályázási időszak során.
A pályázatra beküldhető képeknek minimum 8 megapixel nagyságúaknak kell lenniük, a fotók hosszabbik oldala minimum 2500 pixel, a képek formátuma: JPG.

DÍJAK
A pályázatban összesen hét képet, illetve sorozatot díjaznak.
1. helyezett: 75 000 forint értékű ArtWork webáruház utalvány
2. helyezett: 50 000 forint értékű ArtWork webáruház utalvány
3. helyezett: 25 000 forint értékű ArtWork webáruház utalvány

A PHOO Magazin szakmai különdíjat ajánl fel, aminek keretében a nyertes egy fotográfiai hétvégét tölthet el, belekóstolva a street-fotózás világába.

Az ArtWork Labor három további, a fentieken kívüli nyertesnek professzionális fotó nyomtatási utalványokat ajánl fel:
1. helyezett: 25 000 forintos fotó nyomtatási utalvány
2. helyezett: 15 000 forintos fotó nyomtatási utalvány
3. helyezett: 10 000 forintos fotó nyomtatási utalvány

Forrás és további információk a Habitat.hu oldalon.

Megjelent: 2409 alkalommal Utoljára frissítve: 2017. augusztus 18., péntek 21:21

Blog archivum