MKpartners

Folyamatosan drágulnak a lakáshitelek

2021.10.29. Írta:

A lakáshitelek folyamatos és drasztikus emelkedéséről ír a money.hu legfrissebb elemzéséban. Mint írják, amilyen kamatot 4 hónapja egy átlagos adósnak kínáltak a bankok, az ma már top-ajánlatban sem érhető el a piacon. A kamatok mellett a feltételek is folyamatosan változnak. A KSH szerint a folyósított hitelek száma és összege szintén emelkedik, és azokat főleg használt lakásra veszik fel.

Drasztikusan drágulnak a lakáshitelek a magyar piacon. A money.hu banki adatközlésen alapuló adatai szerint e hét közepén egy új lakás vásárlására 10 éves kamatfixálással, 20 évre felvett, 20 millió forintos hitelre a legjobb ajánlat a Magyar Bankholding tagbankjainál (Budapest Bank, MKB Bank, Takarékbank) egységesen elérhető 3,79 százalékos kamatozású kölcsön volt.

Ez top-kamatszint ugyanakkor magasabb, mint az idén júniusban a folyósított hitelek átlagkamata volt.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a június hónapban folyósított összes 10 éves kamatperiódúsú hitelekből számított átlagkamata ugyanis 3,78 százalék volt. Négy hónappal ezelőtt szépen voltak kedvezőbb ajánlatok, most azonban már a korábban egy átlagügyfélnek jutó kamat számít top-ajánlatnak. 

Napról-napra változik a piac

A money.hu arra hívja fel a figyelmet, hogy a bankok a jegybanki alapkamat emelkedése miatt az elmúlt hetekben felgyorsuló pénzpiaci drágulást követve folyamatosan, de egymástól eltérő időben hozzák meg kamatdöntéseiket. Október közepén a példánkban említett kölcsön esetében még 3,68 százalékos volt a legjobb banki ajánlat. A listánkban 5. helyen álló CIB esetében pedig már tudható, hogy a 10 éves Magnifica Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel kamatát november 1-től 30 bázisponttal emelni fogja. A fentiek miatt a money.hu szerint rendkívül fontos, hogy a hiteligénylők a banki ajánlatokat összehasonlítsák – milliós tételeket lehet így megspórolni. 

Használt lakás vásárlása esetén hasonló feltételek mellett hasonló eredményeket kapunk, leszámítva azt hogy az Unicredit Bank egyelőre a közvetítő partnereknél elérhető hitelekre akciós kamatot hirdetett, amivel jelenleg vezeti a listát.

A THM és a feltételek teljesen eltérőek

A money.hu szakemberei ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy a lakáshiteleknél a kamatok mellett a Teljes Hiteldíj Mutató (THM) áttekintése is egyre fontosabbá válik. Mindezt jól mutatja, hogy bár a példánkban szereplő Top-kamat a Bankholding tagjainál egységes, ám az eltérő THM miatt a havi törlesztőrészletben 550 forintos különbség fedezhető fel, amely a futamidő végéig akár 300 ezer forint többletköltséget okozhat.

Ugyanígy nem árt figyelembe venni azt sem, hogy pénzintézetenként eltérő a jövedelem-elvárás is a hitelfelvevőkkel szemben. Új lakásra felvett hitel esetében a Takarékbanknál elegendő pusztán 400 000 forintos jövedelmet igazolni, míg a Bankholding másik két tagbankjánál a top-kamat eléréséhez már 450 ezer forintos jövedelemre van szükség. Az Unicreditnél ugyanakkor új lakás vásárlása esetén a legjobb kamathoz elegendő 300 000 forintos jövedelem – az már más kérdés, hogy a használt lakásra hirdetett akciós hitelnél náluk is 400 ezres a minimális jövedelem elvárás.

A KSH legfrissebb adatai a lakossági hitelezéssről azt mutatják, hogy 2021 I. félévében a lakáshitel-állomány értéke megközelítette a 4,3 ezer milliárd forintot, ezzel 6,4%-kal meghaladta a 2020. évit, és elérte a GDP 8,9%-át. Az engedélyezések és a folyósítások száma és összege is nőtt, közülük is kiemelkedő mértékben a lakáskorszerűsítéshez igénybe vetteké.

június 30-án a magyarországi lakáshitel-állomány 4259 milliárd forint volt, 6,4%-kal (254 milliárd forinttal) magasabb a 2020. véginél, de kevéssel még mindig a 2010. évi csúcs alatt maradt. A háztartási szektor részére nyújtott hiteleken belül közel 48%-ot tettek ki a lakáscélú hitelek, amelyek GDP-hez viszonyított aránya az előző év végi 8,4%-ról 8,9%-ra nőtt.

Mind az államilag támogatott, mind a piaci hitelek állománya bővült 2021 I. félévében: az előző év azonos időszakához képest az államilag támogatott lakáshitelek állománya 12, a támogatás nélküli hiteleké 13%-kal nőtt, miközben a teljes hitelállományon belül arányuk változatlan maradt (16, illetve 84%).

Az engedélyezett lakáshitelek közül az államilag támogatott hitelek száma 74, összegük 41%-kal emelkedett, miközben az átlagos hitelösszeg az egy évvel korábbi 9,1 millió forintról 7,4 millió forintra mérséklődött.

A támogatott lakáshitelezés térnyeréséhez a már meglévő támogatások mellett közvetve vagy közvetlenül az év elején elindult új otthonteremtési program több eleme is hozzájárult.

Az engedélyezett állami támogatás nélküli hitelezés esetében szintén érezhető az otthonteremtési program említett intézkedéseinek hatása. Az ilyen hitelek száma 11, összegük 38%-kal nőtt, átlagos összegük ugyancsak emelkedett: 2020 I. félévéhez képest 10,6 millió forintról 13,1 millió forintra.

A támogatott és a támogatás nélküli engedélyezett hitelek számának különböző mértékű emelkedése miatt arányeltolódás következett be az állami támogatású hitelek javára: míg 2020 I. félévében a támogatott hitelek aránya 20% volt, addig 2021 I. félévére ez 28%-ra módosult.

2021 első hat hónapjában több mint 59 ezer lakáshitelt folyósítottak, összesen 568 milliárd forint értékben. A folyósított hitelek száma 21, összege 35%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

A lakáshitelezésben továbbra is a használt lakás vásárlására fordított hitelek domináltak, a folyósított hitelek számának 61, összegének 70%-a ezt a célt szolgálta.

Az építéshez nyújtott hitelek száma 27, összegük 24%-kal csökkent 2020 I. félévéhez mérten. Az átlagos hitelösszeg 300 ezer forinttal, 5,1 millió forintra emelkedett. Az újlakás-vásárláshoz nyújtott hitelek száma kismértékben (1,4%-kal) nőtt, összegük viszont közel 19%-kal lett nagyobb.

A korszerűsítési, bővítési hitelek száma a 3 millió forintig elérhető lakásfelújítási támogatások és az ezekhez kapcsolódóan igénybe vehető támogatott előfinanszírozási hitelek hatására 2021 első felében 62%-kal emelkedett, összesített értéke közel háromszorosára ugrott az egy évvel korábbihoz viszonyítva, miközben az átlagos hitel összege 3 millió forintról 5,3 millió forintra emelkedett.

A lakáshitelezés alakulását is befolyásolta a 2019. július 1-jétől elérhető babaváró kölcsön, ami meghatározott feltételekkel igényelhető, szabad felhasználású hiteltermék. A hitelfelvevők számos különböző célra vehetik fel ezt a hitelt, ugyanakkor feltételezhető, hogy jelentős részük azt lakásberuházásra, a lakásvásárlás során a vételi összeg kiegészítésére, a piaci lakáshitel-felvétel helyettesítésére, vagy a korábban felvett lakáshitel előtörlesztésére fordítják.

Forrás és részletes adatok: money.hu, KSH

Megjelent: 537 alkalommal Utoljára frissítve: 2021. november 04., csütörtök 11:14

Blog archivum