Az építőipar technológiai átalakulása, a szakemberhiány és a képzés hiányosságai egyaránt sürgetik a szakképzés megújítását. Az építőipari Ágazati Készségtanács új elnöke az oktatás és a piaci szereplők közötti együttműködés erősítésében, valamint a korszerű, gyakorlatban is használható tudás átadásában látja a megoldást.
Az építőipar egyik alapvető nehézsége, hogy rendkívül sok, eltérő méretű és helyzetű vállalkozásból áll. A nagyvállalatok mellett több tízezer mikro- és kisvállalkozás működik, miközben a stabil középvállalati réteg viszonylag szűk. Emiatt az ágazat piaci és képzési igényeit is nehezebb összehangolni, mint egy koncentráltabb iparágban.
„Az építőiparban strukturális szétforgácsoltság uralkodik. Van körülbelül 60–80, ötmilliárdos bevétel feletti ágazati nagyvállalatunk, valamint további néhány száz, évi egymilliárdos bevétel körüli szereplő. A szektor jó részét azonban egy hatalmas alvállalkozói réteg, több tízezer mikro- és kisvállalkozás adja, miközben a stabil középvállalati réteg szinte hiányzik” – mutatott rá az építőipari ÁKT új elnöke, Fábián Zoltán, okleveles építőmérnök, a Mapei Kft. szaktanácsadói csoportvezetője.
A széttagoltság következménye, hogy az ágazat szereplői nehezen alakítanak ki egységes álláspontot arról, milyen szakemberekre, tudásra és képzési tartalmakra van szükség. Az oktatók, a képzőintézmények, a cégek, a vállalkozók és a gyártók közötti párbeszéd hagyományosan gyenge, ezért a munkaerőpiac változó elvárásai csak lassan jelennek meg a képzésekben.
A tananyag lassan követi a technológiai változásokat
Az építőipari technológiák az elmúlt években jelentősen átalakultak. A kézi vakolás helyét egyre inkább gépesített eljárások veszik át, a hagyományos válaszfalazás mellett terjed a szárazépítés, az ácsmunkában pedig mind nagyobb szerepet kapnak az előre gyártott szerkezetek. A digitalizáció, a korszerű anyagok és az új kivitelezési rendszerek nemcsak a munkafolyamatokat változtatják meg, hanem új kompetenciákat is követelnek.
A képzőhelyek tananyagai és gyakorlati kurzusai azonban nem minden esetben képesek lépést tartani ezzel a fejlődéssel. Emiatt előfordulhat, hogy a tanulók olyan ismeretekkel végeznek, amelyek csak részben illeszkednek a kivitelezésben használt technológiákhoz.
„Az építőipar technológiai fejlődése és a munkaerőpiaci elvárások változásai megkövetelik a szakképzés folyamatos megújulását. Olyan végzős mesteremberekre van most szükség, akik használható, naprakész tudással lépnek ki az iskolapadból” – fogalmazott az új elnök.
Hiányzik az átjárás az elmélet és a gyakorlat között
További problémát jelent, hogy a különböző képzési szintek között korlátozott az átjárás. A jó kézügyességű, erős gyakorlati érzékkel rendelkező szakképzésben tanuló fiatalok közül kevesen jutnak el a felsőoktatásig, miközben a mérnökképzésben végzettek egy része kevés közvetlen kivitelezési tapasztalattal kezdi meg pályáját.
Az építőiparnak ugyanakkor olyan szakemberekre lenne szüksége, akik egyszerre értik a technológiai folyamatokat, rendelkeznek megfelelő elméleti tudással, és a gyakorlatban is átlátják a kivitelezés működését. A duális képzés ebbe az irányba tett fontos lépés, fejlesztésére és szélesebb körű alkalmazására azonban továbbra is szükség van.
A szakemberhiány a képzés problémáit is súlyosbítja. A vállalkozások egyre gyakrabban külföldi munkavállalók bevonásával pótolják a hiányzó munkaerőt, akik sok esetben eltérő munkakultúrából, más építési hagyományok közül érkeznek. Ez tovább növeli az egységes szakmai követelmények, a megfelelő betanítás és a minőségbiztosítás jelentőségét.
Kevés gyakorlati szakemberből lesz oktató
A szakképzés minősége nagymértékben függ attól is, hogy kik és milyen gyakorlati tapasztalattal tanítják a következő szakember-generációt. Az ágazat számára komoly lehetőséget jelenthetnének azok az idősebb mesterek, akik évtizedes kivitelezési tudással rendelkeznek, de a fizikailag megterhelő munkát már kevésbé tudják vagy kívánják folytatni.
Közülük azonban csak kevesen választják az oktatói pályát. Ennek egyik oka, hogy a szakképzésben kínált feltételek és jövedelmek nem minden esetben jelentenek megfelelő alternatívát a piaci munkavégzéssel szemben. Így nehéz rendszerszerűen bevonni az oktatásba azt a tapasztalati tudást, amelynek átadása nélkülözhetetlen lenne a magas színvonalú utánpótlás biztosításához.
A szakmák presztízsét is helyre kell állítani
A beiskolázást nemcsak a képzési rendszer hiányosságai, hanem az építőipar társadalmi megítélése is nehezíti. Az építőipari szakmákat sok család továbbra is másodlagos, jobb híján választott pályának tekinti, miközben kevéssé látható, hogy a korszerű építés egyre komolyabb műszaki, digitális és technológiai tudást igényel.
A fiatalok egy része tudatosan és elhivatottan választja ezeket a szakmákat, mások azonban azért kerülnek a képzésbe, mert máshová nem vették fel őket. Ez jelentős különbségeket okoz a tanulók motivációjában és előzetes felkészültségében.
A pályaválasztási kiállítások, a Szakma Sztár Fesztivál, valamint a WorldSkills és EuroSkills versenyeken elért magyar eredmények ugyanakkor megmutatják, hogy az építőipari szakmák magas szintű tudást, biztos megélhetést és nemzetközi karrierlehetőséget is kínálhatnak. Az ÁKT egyik fontos feladata ezért az lehet, hogy a képzések szakmai tartalmának korszerűsítése mellett az ágazat társadalmi megbecsülését is erősítse.
Közvetítő szerepet vállalna az új elnök
Az építőipari Ágazati Készségtanács olyan szakmai konzultatív testület, amely a munkaerőpiaci igényeket közvetíti a döntéshozók és az oktatási rendszer felé. A vállalatok, kivitelezők, szakmai szervezetek, kamarák és képzőintézmények tapasztalatai alapján javaslatokat fogalmaz meg a képzési és kimeneti követelmények korszerűsítésére, a tananyagok fejlesztésére és a szakmai utánpótlás biztosítására.
A testület erejét az adja, hogy az ágazat különböző területeit és vállalkozási méreteit egyaránt képviseli. A sokféle szereplő érdekeinek összehangolása azonban csak akkor lehet eredményes, ha rendszeres és érdemi párbeszéd alakul ki közöttük.
Fábián Zoltán az ÁKT előtt álló legfontosabb feladatnak ezért az oktatás és a gazdasági szereplők közötti kapcsolatok megerősítését tekinti.
„Egyfajta mediátori szerepet kívánok betölteni. A célom az, hogy közelebb hozzam egymáshoz az építőipar valós piaci igényeit és az oktatást, és hogy a képzések olyan irányba fejlődjenek, amelyek érdemben emelik a szakma presztízsét” – hangsúlyozta.
Az új elnök szerint a szakképzés megújítása nem korlátozódhat a tananyagok időszakos módosítására. Olyan együttműködési rendszerre van szükség, amelyben a kivitelezők és a gyártók folyamatosan jelzik a technológiai és munkaerőpiaci változásokat, a képzőhelyek pedig ezeket képesek gyorsan beépíteni az elméleti és gyakorlati oktatásba.
A cél egy olyan integrált oktatási és piaci környezet kialakítása, amelyben a fiatalok korszerű, a gyakorlatban is használható tudást szereznek, a tapasztalt mesterek nagyobb szerepet vállalhatnak az oktatásban, a vállalkozások pedig megfelelően képzett szakemberekhez jutnak. Hosszabb távon ez nemcsak a munkaerőhiány mérsékléséhez és a kivitelezés minőségének javításához, hanem az építőipari szakmák társadalmi megbecsülésének helyreállításához is hozzájárulhat.
