Építészfórum

Építészfesztivál a Füvészkertben

2023.05.30. Írta: Építészfórum

2023. június 2-3-án ismét Építészfesztivál lesz az Építészfórum szervezésében. Új formában, változatlanul színvonalas szakmai programokkal várják az érdeklődőket az Füvészkertben.

Az idei Építészfesztivál témája a túlélés. A jelenlegi politikai-, környezeti- és gazdasági válságban alapjaiban kell újragondolnunk, hogyan használjuk fel bolygónk erőforrásait és hogyan szervezzük meg közösségeinket, ahhoz hogy visszaszerezzük a város elképzeléséhez való jogunkat. A túlélés tematika keretében az építész szakmát és a város politikáját érintő kihívásokra keresünk lehetséges válaszokat meghívott vendégeinkkel és a közönséggel közösen. Annak járunk utána, hogy milyen hatással van az építőiparra és a tervezésre olyan új technológiák megjelenése, mint például a mesterséges intelligencia; mi gátolja, hogy az építészetről közügyként tudjunk beszélni a nyilvánosságban; milyen konkrét megoldások járulhatnak hozzá egy társadalmi és környezeti szempontokból fenntarthatóbb város elképzeléséhez.

A témafelvetésben ezúttal a Field of Sparks alkotóhéthez kapcsolódunk, mely idén a fesztivált követő nap, vasárnap (június 4-én) kezdődik Ipolytarnócon. A Füvészkertbe látogatóknak lehetőségük lesz megismerni az alkotóhétre készülő installációkat, amelyeket ezúttal a Pozsonyi Képzőművészeti és Design Akadémia (VŠVU) építész karának hallgatói, valamint az Építész Szakkollégium tagjai készítenek.

A fesztivál szakmai nívóját a természetalapú építészeti megoldások témáját tárgyaló konferencia emeli majd, amelynek szervezésében az ABUD - Advanced Building and Urban Design mérnökiroda szakembereivel működünk együtt. A témára való ráhangolódásként ajánljuk az Építészfórumon megjelent cikksorozatot.

A programban szerepel több vezetett séta a Füvészkertben, kiállítások és koncertek is.

A programokról további információ: Építészfesztivál 2023.

Megjelent: 218 alkalommal Utoljára frissítve: 2023. május 31., szerda 10:36

Blog archivum