A nagykereskedő és bankár Wodianer Sámuel 1822-ben épült bérpalotája az Újpiacon (a mai Erzsébet téren, a Gödör helyén állt)

Budapesti bérpaloták a reformkorból

2014.04.24. Írta:

Komoly lakáshiány volt Budapesten a 19. század elején. Építkeztek is szorgalmasan, mégsem tudták az iparosodó és terjeszkedő város igényeit kielégíteni. A saját lakás drága volt és a többség számára elérhetetlen.

A megoldás erre a lakásbérlés volt már akkor is. A Belváros bérpalotáinak első emeleti előkelő, nyolc-tíz szobás lakásaiban az arisztokrata bérlők, feljebb a polgárság lakott. A szegények számára maradt a külváros, gyakran több család bérelt egyetlen szobát, hiszen a lakbérek nagyon magasak voltak. A munkáslakások, azaz tulajdonképpen szolgálati lakások építését a hajógyár kezdte el.

 

Lakást bérelni drága mulatság, bérbe adni viszont ragyogó üzlet volt, pláne a nagy bérházak tulajdonosainak. A lakbérnegyed vagyis a fizetési kötelezettség ideje sokak számára a kényszerű kiköltözködést, kiköltöztetést jelentette.

A korabeli lakásviszonyokról és a bérlakások akkori helyzetéről még sok érdekes részletet mutat be a Mindennapok története című blog szerzője, Fónagy Zoltán történész, kutató.

A nagykereskedő és bankár Wodianer Sámuel 1822-ben épült bérpalotája az Újpiacon (a mai Erzsébet téren, a Gödör helyén állt)

A fotó forrása a Mindennapok története blog.

 

Kapcsolódó cikkek:

Százéves házaké a hétvége

Az öreg házak szigete

Hungarikumok a romokon

Megjelent: 4254 alkalommal Utoljára frissítve: 2014. május 23., péntek 15:00

Blog archivum