Brutális telekdrágulás az egyre népszerűbb agglomerációban

2018.03.08. Írta:

Egyre magasabb árakkal kell számolnia annak, aki a budapesti agglomerációban szeretne építési telket vásárolni. Az itteni települések népszerűsége egyre vonzóbb lakásépítési célpont, hiszen növekvő áraik ellenére is jóval olcsóbbak, mint a főváros.

Van olyan agglomerációs település, ahol majdnem megkétszereződtek az árak az építési kedv fellendülésével - írja most a Magyar Idők

A legkedveltebb, fővároshoz legközelebbi településeken átlagosan húszmillió forint fölötti árakkal lehet találkozni. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, hogy 2015-ről 2016-ra jelentős felértékelődésen mentek keresztül a legnépszerűbb agglomerációs települések. Ebbe a körbe tartozik Diósd, Dunakeszi, Göd, Erdőkertes, Fót, Gyál, Herceghalom, Kistarcsa, Monor, Nagykovácsi, Pécel, Pomáz, Remeteszőlős, Sződliget és Vecsés is. Hozzátette, a már három éve is drágának számító településeken nagy felértékelődésre sem 2016-ban, sem utána nem került sor.

Balogh László még egy érdekességre felhívta a figyelmet. Az árak drágulásával párhuzamosan ugyanis újabb településeket „fedeztek fel” maguknak az építkezni vágyók, olyan helyeket, ahol korábban jóval olcsóbbak voltak a telkek. – Az építkezési kedv átrajzolta az eladó telkek piacát.

(Nemrégiben írtunk arról, hogy már 2017-ben is kiemelkedően sok egyszerű bejelentés történt a főváros közvetlen szomszédságában található agglomerációs járásokban.)

Sokan inkább hajlandók távolabbról ingázni, és Budapesttől messzebb építkezni annak érdekében, hogy fel tudják húzni álom­otthonukat. Ez a folyamat javíthatja az agglomerációs települések ingatlanállományának minőségét, egyúttal gyarapíthatja az ott élők létszámát – magyarázta. Balogh László szerint, ha ez a tendencia tartósan kitart, akkor a helyi infrastruktúrát, a tömegközlekedési lehetőségeket és az autóutakat is fejleszteni kell majd.

Fordulat és drágulás

Az Otthontérkép Csoport nemrégiben megismert elemzéséből kiderül, hogy az agglomeráció átvette a vezetést a főváros kerületei felett. A költözések trendszerű mozgása mögött egyértelműen az egyre több család számára elviselhetetlen fővárosi lakásdrágulás áll – írják.

2006 után úgy tűnik újabb fordulathoz érkeztünk: míg Budapest belső kerületeinek népessége nem növekszik, a külső pedig csökken, addig az agglomeráció úszik a népszerűségben – derül ki az Otthontérkép Csoport legfrissebb elemzéséből. Ez a változás a kínálati árakban is tetten érhető, hiszen 2 év alatt 48%-kal emelkedett a főváros környéki lakások és 23%-kal a házak ára.

„E tendencia feltehetően az áremelkedéssel magyarázható, hiszen oly mértékben felszöktek az árak Budapesten, hogy a lakásvásárlók kénytelenek kifelé húzódni, vállalva ezzel az ingázással járó kellemetlenségeket. Az agglomeráció infrastruktúrájának fejlődési üteme eltérő, bár az ellátás a legtöbb településen jelentősen javult, az elővárosi közlekedés több ponton is akadozik vagy nem fejlődött. Az önkormányzatoktól rengeteg forrást elvont a kormány, így kétséges, hogy a szociális, egészségügyi és kulturális területet mennyire képesek fejleszteni, márpedig ezek is döntők lehetnek a lakóhely választásnál” – fejtette ki Mester Nándor, az Otthontérkép Csoport vezető elemzője.

Két év alatt megkétszereződött az agglomerációs lakások ára: Az ingatlanárak némi késéssel követik a kereslet megváltozását. Az agglomerációban a lakásoknál 2016 első negyedévétől 2017 második negyedévéig 18 százalékos drágulás volt, majd ezután szűk egy év alatt még 30 százalékkal mentek fel az árak. A külső kerületekben a lakásárak hasonlóan, egy év alatt 47 százalékot drágultak, ennek üteme azonban jóval kiegyensúlyozottabb volt. Összességében a belső kerületek lakásárai emelkedtek a legkevésbé, két év alatt 26 százalékkal.

A családi házakat jóval kevésbé keresik mindenhol: a külső kerületekben két év alatt 27 százalékkal, a belső kerületekben és az agglomerációban pedig 23 százalékkal drágultak csupán.

A várható újabb szuburbanizációs hullámról, illetve arról, hogy hol várható új lakások, házak építése, és ez milyen hatással lehet az agglomeráció működésére Erdős Zoltán, a Városi Metamorfózisok bloggere írt elemzést az Indexen.

Forrás: Pénzcentrum, Magyar Idők, Otthontérkép, Index/Urbanista

Megjelent: 2018 alkalommal Utoljára frissítve: 2018. május 24., csütörtök 10:06

Blog archivum