Párdi Zsófia

Párdi Zsófia

Budapest főváros egyedülálló természeti, táji helyzetével harmóniában lévő épített örökségének fenntartása és értékalapú fejlesztése érdekében Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapesti Építész Kamara  nyilvános pályázatot hirdetett a Budapest Építészeti Nívódíja 2023 elnyerésére. A nívódíj nyertese pedig a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának új épülete lett és a dicséretet érdemlő pályázatok között két lakóépület is található.

Utcánként is lehet szűrni az ingatlanok négyzetméterárára a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) megújult ingatlanadattárában. Az új lekérdezőfelületen lehetőség nyílik a 2015 és 2022 közötti adatok területi és időbeli összehasonlítására.

2023. december 01., péntek 09:27

Megjelent a rendelet a Csok Pluszról

Megjelent a Magyar Közlönyben a Csok Pluszról szóló kormányrendelet, valamint az ahhoz kapcsolódó illetékmestességről szóló jogszabály. Mindkettőben van változás a tervezethez képest.

Zöldtéglának nevezett kerámiabetétet fejlesztettek ki magyar kutatók, amely nemcsak csökkenti a kályhákból kijutó káros anyagok mennyiségét, hanem a fűtés hatásfokát is növeli. A tervek szerint már jövő ősszel kapható lesz.

2023. november 27., hétfő 17:15

Továbbra is alig épülnek társasházak

Enyhén csökkent az idei harmadik negyedévben korábbiakhoz képest a hazai megkezdett építőipari kivitelezési munkák értéke. Július és szeptember között összesen valamivel kevesebb, mint 600 milliárd forint volt az Aktivitás-Kezdés mutató – derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.

2023. november 25., szombat 10:06

Lehet pályázni az Év Balatoni Házára

Hatodik alkalommal hirdették meg az Év Balatoni Háza építészeti díjpályázatot. A felhívás célja a minőségi építészet népszerűsítése, megismertetése a tágabb közönséggel, figyelemfelhívás a Balaton környezetében épített példaértékű új, illetve felújított, bővített, átalakított meglevő épületekre.

2023. november 24., péntek 18:03

Ön is véleményezheti a csok pluszt

Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány a CSOK Plusz programról szóló rendelettervezetet, amelyhez december 1-ig lehet hozzászólni.

Az Európai Bizottság közleménye szerint a testület jóváhagyta a magyar kormány által módosított és a REPowerEU fejezettel kiegészített helyreállítási tervet. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a Tanács is hasonlóan dönt, Magyarország 0,9 milliárd eurónyi előleghez juthat a REPowerEU-alapokból a jövő év elején.

2023. november 23., csütörtök 08:54

Nem fog tovább csökkenni az építőanyagok ára

A hazai építőanyag-gyártókat összefogó MÉASZ tagságában 2023 első 10 hónapjában jelentősen csökkent az egyes építőanyagok és építési termékek forgalma: az égetettkerámiatégla- és cseréptermékek gyártói 40-50%-os - illetve egyes részterületeken azt meghaladó, a fehér falazati termékeknél 35%-ot meghaladó, az EPS hőszigetelő anyagoknál 20-30% közötti, az építőkémia-termékeknél 5-35% közötti, a szálas hőszigetelő anyagoknál pedig szintén kétszámjegyű visszaesés jelentkezett 2022 azonos időszakához képest.

2023. november 22., szerda 10:52

Építés csendben, gyorsan, zölden

Az építkezések és az épületek környezetterhelésének csökkentése egyre fontosabb szempont a fejlesztők és a megrendelők oldaláról is. Ugyan az építőipar legnagyobb problémája most a beruházások elmaradása, az ágazat jövőjét tekintve is megkerülhetetlen kérdés a beépített anyagok és az építési technológiák fenntarthatósága, környezeti és egészségügyi hatása. Néhány előremutató példát hoztunk.

7. oldal / 254

Blog archivum