Nyomtatás
Derekegyházi Szentháromság-templom Építészfórum

Átadták a Média Építészeti Díjait

2022.11.15. Írta: sajtóhír

Idén 18. alkalommal ismerték el az év legkiemelkedőbb alkotásait a Média Építészeti Díja gála keretében. Díjat kapott egy templom, egy pincesor-revitalizáció, egy magtárból lett rendezvényterem, egy egyetemi campus terve és egy zöld óvoda is.

Ebben az évben összesen 76 épületet, 59 tervet és 29 épített környezeti munkát neveztek a tervezők, amelyek közül egy családi ház, egy egyetemi épület, egy templom, egy rendezvényterem és egy irodaház versengett az év legjobb épületének járó díjért, a tervek között pedig négy diplomamunka és egy tervpályázatra készített pályamű mérkőzött meg egymással.

A legjobb épület díját idén a vezető magyar sajtóorgánumok képviselőiből és a szakma kiemelt szakértőiből álló zsűri a Váncza Műveknek ítélte oda a derekegyházi Szentháromság-templomért, amely 777 év után nyújt újra önálló imahelyet a településnek. A díjat Dr. Kling Sándor a Kling Kft. műszaki igazgatója adta át. 

A tervek közül a zsűri Rátgéber Lászlónak a palkonyai pincesor revitalizációját célzó tervéért ítélte oda a legjobbnak járó elismerést (konzulens: Kronavetter Péter). A tervező hamar rájött a villányi borvidéket vizsgálva, hogy a térségnek már nincs szüksége újabb nagyméretű borászatokra, helyette inkább a kisebb, autentikus pincék megsegítésére és fejlesztésére kell neki is törekednie. A díjat Tima Zoltán, a KÖZTI vezető tervezője adta át.

Hasonlóan az elmúlt évekhez, a gálaesten az alkotók mutatták be saját projektjeiket: a díjért versengő épületeket és terveket, melyeket a média és szakma képviselői értékeltek. A zsűri mellett a közönség is megoszthatta véleményét előzetes online szavazás formájában. A nagyérdemű tetszését ebben az évben a HVG és az Építészfórum összesített voksai alapján az épületek közül az alsóbogáti Magtár rendezvényterem nyerte el, melyet az MM Művek tervezett. A díjat a HVG újságírója, Földes András adta át.

A közönségtől legtöbb szavazatot kapó terv díját az Archi.doc Építésziroda, a Narmer Építészeti Stúdió, a Fejérdy + Bartók Műterem és a CAN Architects vehette át a PPKE új Campusa meghívásos tervpályázatra benyújtott munkájukért Csécsei Ákostól, a DVM group építészétől.

A szervezők negyedik éve adják át az épített környezet kategória közönségdíját, melyben idén a GINKGO-Zöld Építész Iroda és a MICROarchitects munkája, az Égigérő Óvoda bizonyult a legjobbnak. A díjat a Wienerberger Zrt. nyújtotta át. 

A Média Építészeti Díja keretében ötödik alkalommal adták át a Perika-díjat, az Építészfórum társalapítója és három éve elhunyt főszerkesztője, Pásztor Erika Katalina emlékét őrző szakmai elismerést, amely olyan kiválóságok eredményeinek méltatására szolgál, akik az építészet és más tudományos vagy művészeti ág határterületén mozogva, innovatív módon, kiemelkedő, társadalmi hatású értéket teremtenek. A díjat ebben az évben Lakner Antal képzőművész érdemelte ki.

A Média Építészeti Díja gálaestjének fontos része a hagyományok ápolása. Az Építészfórum egy olyan mestert tüntet ki minden évben, akire oktatóként, alkotóként sokan felnéznek, akinek sokan tartoznak hálával szakmai tudásért és segítségért. Az évek során Csete György, Dr. Bitó János, Bán Ferenc, Vonnák János, Mőcsényi Mihály, Borvendég Béla, Rimanóczy Jenő, Kévés György, Török Ferenc, Csomay Zsófia, Vámossy Ferenc, Winkler Barnabás, Cságoly Ferenc, illetve dr. Meggyesi Tamás munkásságát ismerték el. Ebben az évben Pelényi Margit Ybl Miklós-díjas építészt, a Magyar Építőművészek Szövetsége Mesteriskolájának mesterét köszöntötték fel.

Az elmúlt évekhez hasonlóan több különdíjat is kiosztottak: az Austrotherm Energiahatékonysági Különdíját a Paulinyi and Partners csapatának az Etele Pláza tervezéséért, míg az Austrotherm saját elismerését, a Kovács Zoltán-emlékdíjat a Pohlen Dach Hungária Bt.-nek ítélték oda. Az Europa Design Belsőépítészeti Különdíját a Benczúr-Weichinger Studio tervezői nyerték el a Normafa Kapuja Látogatóközpontért. A Nagyberuházások Különdíját megosztva a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyért a Konkrét Stúdiónak, valamint az OTP új székházáért az ÖKO-BAU Kft., a Földes és Társai Építésziroda Kft. és Mónus Építész Kft. képviseletében megjelent Földes Lászlónak nyújtották át. A Napelemes Ingatlanfejlesztések Különdíját a D4 Építész Stúdió vehette át a Debrecen Nagytemplomi Református Egyházközség Immánuel Otthonáért az Optimum Solartól. Az idei MÉD gálán került sor a Wienerberger Zrt., a Tondach kerámiacserepek gyártója által Esztétika és fenntarthatóság címmel meghirdetett nyílt építészeti tervpályázatának ünnepélyes díjátadójára is, melynek győztese Bálint Zoltán Fészek menedékház pályázata lett. A Szónok Születik Retorikaiskola Legjobb Prezentáció Közönségdíját Valkai Csaba és Fülöp-Vadadi Adrienn előadása nyerte el szentendrei családi házukról.

A Média Építészeti Díja felhívásaira ezidáig több mint 1300 pályázat érkezett összesen, és közel 180 alkotó munkájának ítéltek oda az elismerést. A 2022-es megmérettetésen 164 munka versenyzett egymással, közülük a gálaestet megelőzően nemzetközi előzsűri választott ki öt-öt finalistát épület és terv kategóriában.

Forrás: Építészfórum

Megjelent: 413 alkalommal Utoljára frissítve: 2022. november 17., csütörtök 09:37