KSH, Fókuszban a megyék

A fővárosban és a kisebb városokban nött az építési kedv

2019.07.05. Írta:

Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megyében nőtt a legjobban az építések száma 2019. negyedévében 2018. hasonló időszakához képest. A legtöbb lakást továbbra is Budapesten, Pest és Győr-Moson-Sopron megyében építik - derül ki a KSH Fókuszban a megyék című legfrissebb kiadványából.

Mérsékelt ütemben folytatódott a lakásszektor bővülése, 2019 I. negyedévében az országban 3661 új lakás épült, 7,9%-kal több, mint 2018 azonos időszakában.

A megyei jogú városokban és a községekben bekövetkezett 5,8, illetve 9,7%-os csökkenéssel szemben a fővárosban 1,5-szeresére, a többi városban 8,7%-kal emelkedett a használatbavételek száma. Nyolc megyében több, 11 megyében kevesebb új lakás épült, mint egy évvel korábban. A növekmény nagyobb részét adó megyék közül a bővülés Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megyében volt a legdinamikusabb (2,5–1,5-szeres).

2019Q1 megyei építések

Országosan tízezer lakosra 3,7 új építésű lakás jutott. A mutató értéke Győr-Moson-Sopron megyében volt a legmagasabb (13,6), az országos átlag 3,6-szerese, és átlag feletti értékek jellemezték Budapest mellett Pest, Veszprém és Csongrád megyét is. A lakásépítések intenzitása Borsod-Abaúj-Zemplén, Tolna, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Baranya megyében volt a legalacsonyabb (0,5 és 0,7 közötti), nem érte el az országos átlag egyötödét.

2019Q1 megyei építések népesség

Az új lakások közel fele (49%) családi házban létesült. Budapesten, Pest megyében és Győr-Moson-Sopron megyében jött létre a legtöbb lakás többszintes többlakásos épületekben.

Az épített lakások átlagos alapterülete (96 m²) az előző év azonos időszakitól valamivel elmaradt. A legnagyobb átlagos alapterületű lakásokat Heves megyében, a legkisebbeket Budapesten és Győr-Moson-Sopronban vették használatba. A lakáok fele (51%) négy vagy több szobás.

Országosasn a lakások 56 százalékát építik értékesítési célból, a legtöbbet Budapesten, Pest megyében és Győr-Moson-Sopron megyében. A lakások 47 százalékát építik magánszemélyek, a legtöbbet (113) Veszprém megyében.

A 2019 I. negyedévében kiadott lakásépítési engedélyek és egyszerű bejelentések együttes száma alapján 9639 új lakás építése kezdődhetett el, 2,1%-kal kevesebbnek, mint egy évvel korábban. Az építendő lakások száma Budapesten, a megyei jogú városokban és a többi városban egyaránt csökkent, a községekben viszont csaknem a 1,5-szeresére emelkedett. Az ország 13 megyéjében nőtt az építési kedv, leginkább a növekmény jelentősebb részét adó megyék közül Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves és Hajdú-Bihar megyében.

2019Q1 megyei engedélyek

Forrás: KSH, Fókuszban a megyék

Megjelent: 1653 alkalommal Utoljára frissítve: 2020. január 06., hétfő 10:58

Blog archivum