A fiatalok megfizethető bérlakásokat kérnek

2020.02.27. Írta:

Egy megfizethető lakhatást nyújtó bérlakásprogram, minőségi lakásokkal, a piacinál alacsonyabb bérleti díjjal és tulajdonszerzési lehetőséggel ösztönözné a családalapítást, a gyermekvállalást – derül ki a TLE friss kutatásából.

Ezúttal a pályakezdő, családalapítás előtt álló, zömmel Budapesten és a megyei jogú városokban élő 18-35 év közötti fiatalok véleményét mutatjuk be a lakhatás megfizethetőségéről. A kérdőívünket kitöltő 1227 válaszadó 84 százaléka (1034 fő).

A válaszadó fiatalok túlnyomó többsége úgy gondolja, hogy a Kormánynak foglalkoznia kell a budapesti, illetve nagyvárosi lakásbérleti díjak alakulásával, és valamit tennie kell annak érdekében, hogy a jelenlegi megfizethetetlenül magas bérleti díjak csökkenjenek.

Többségük úgy nyilatkozott, hogy a jelenleginél olcsóbb lakásbérlés segítené a saját, vagy családja életét.

Ennél konkrétabban arra is igent mondtak – még az előbbinél is nagyobb arányban –, hogy egy olyan állami bérlakásprogram, amely minőségi lakásokat nyújtana, a piacinál alacsonyabb bérleti díjért, és amely konstrukció végén lakástulajdonhoz tudnának jutni, a családalapításra, a gyermekvállalásra is ösztönzőleg hatna.

A kutatási kérdésekre kapott válaszok megerősítenek minket abban, hogy szükség van egy olyan bérlakásrendszerre, amely megfizethető, alacsony energiafogyasztású, jó minőségű lakásokat kínál a pályakezdőknek, gyerekes családoknak. Egy ilyen program kezdeti segítséget jelentene a saját lakás megszerzéséhez önerővel nem rendelkező fiatalok számára is. Közhasznú lakásépítési program javaslatunkban egy megvalósítható modellt dolgoztunk ki az Ausztriában jól működő rendszer alapján.

A teljes kutatás összefoglaló eredményeit a közeljövőben publikáljuk.

Megjelent: 2030 alkalommal Utoljára frissítve: 2020. február 27., csütörtök 09:19

Blog archivum