Strázsa Kégli, Szabadszállás Habitat for Humanity Magyarország

30 millió forintnyi termékadomány lakhatási problémákkal küszködő családoknak

2022.05.03. Írta:

30 millió forintnyi termékadománnyal járul hozzá rászoruló és hátrányos helyzetű családok lakhatási helyzetének rendezéséhez 3 éven keresztül a Wienerberger Magyarország a Habitat for Humanity Magyarországgal meghosszabbított együttműködés keretében. Az eddigi ciklusokban összesen csaknem 130 lakóegység rekonstrukciója zajlott le, így több mint 150 családon tudtak segíteni.

Folytatódik a rászorulók otthonteremtését segítő szervezet, a Habitat for Humanity Magyarország és a hazai piac egyik legnagyobb építőanyag gyártójának és forgalmazójának, a Wienerberger zRt.-nek az együttműködése. Az itthon 2015 óta tartó partnerséget a napokban újabb három évre hosszabbították meg a felek. Az összefogás célja, hogy közvetlen és kézzelfogható segítséget nyújtson lakhatási problémákkal küzdő családoknak és embereknek. Ennek a munkának része olyan partnerszervezetek bevonása is, amelyek segítségével ezek a célok a leghatékonyabban érhetőek el.

„2015 és 2021 között a Habitat és a Wienerberger zRt. együttműködésének eredményeként, összesen 128 lakóegység felépítését vagy felújítását támogattuk, így összesen 152 családnak tudtunk közösen segíteni.” – mondta Farkas Zoltán, a Habitat terepi programjainak vezetője. – „A most megkötött partnerség, az előző évekhez hasonlóan, az egész országra kiterjed. Eddig többek között Pest, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy és Bács-Kiskun megyében zajlottak, főként felújítási projektek, a következő három évben pedig szeretnénk még több helyszínen segíteni.”

Számos emlékezetes történet köthető a korábbi együttműködésekhez is, amelyek közül igazán magával ragadó a szabadszállási Strázsa Kégli felújítása.

A korábban igencsak elhanyagolt ház ma már 11 megváltozott munkaképességű, illetve értelmi sérült fiatalnak nyújt otthont. A Strázsa Kéglinek helyt adó ingatlant még 2019-ben vásárolta meg az értelmi fogyatékossággal élő fiatalok számára komplex, integrált programokat működtető Strázsa Tanya Közhasznú Szociális Szövetkezet. A terv adott volt, ám a nagyon rossz állapotban lévő épület – lényegében teljes – felújítását a nonprofit szervezet önerőből nem tudta fedezni. Ekkor kapcsolódott be projektbe a Habitat és a Wienerberger. A támogatás részeként végül mintegy 2500 cserepet szállítottak a szabadszállási ingatlan rekonstrukciójához, amely kiegészült még gerinccserepekkel, szegőlécekkel, szellőzőkkel és hófogó cserepekkel is.

„Tevékenységünket magánszállásadóként kezdtük, vállalkozásként folytattuk, majd megalapítottuk szociális szövetkezetünket azzal a céllal, hogy segítsük a régióban élő hátrányos helyzetű – elsősorban értelmi fogyatékossággal élő – embereket, számukra munkahelyeket hozzunk létre, és ezzel hozzájáruljunk életminőségük javulásához. Mára igencsak eltérő élethelyzetből érkező fiatalok leltek otthonra a Strázsa Kégliben. Többségük mögött rendezett családi háttér áll, ám van, aki állami gondozásból érkezett a házba, így például soha nem volt még saját szobája sem, ezt itt tapasztalta meg először. Közös viszont minden lakónkban, hogy itt lehetőséget kapnak az önálló életre, a képességeikhez mérten szükséges segítségnyújtás biztosításával.” – mondta, Németné Horváth Beáta, az otthon vezetője.


Habitat for Humanity Magyarország - A Strázsa Kégliben nem csupán a lakhatás biztosított, számos programot szerveznek a lakóknak.

 

„Rendkívül boldoggá tesz minket, hogy sikerült újabb három évre megállapodnunk Magyarországon a Habitattal. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy részt vegyünk a hátrányos helyzetűek és a rászorulók lakhatási kérdéseinek megoldásában. Számukra ugyanis ezek a termékadományok szinte elmondhatatlan előrelépést jelentenek, s hozzájárulnak ahhoz, hogy megfelelő, egészséges körülmények között leljenek otthonra.” – mondta Potos János, a Wienerberger zRt. értékesítésért és marketingért felelős igazgatósági tagja.

A mostani partnerség egy előre meghatározott keretösszegről szól. Ennek értelmében a három évre, összesen 80 000 euróig (mintegy 30 millió forint) ingyenesen hívhat le a Habitat kedvezményes árajánlat alapján Wienerberger-termékeket. Ezek jellemzően cserepek, ám építési feladatok esetében téglát és egyéb szükséges kiegészítőket is biztosít a vállalat. 

Forrás: Habitat for Humanity Magyarország

 

Megjelent: 161 alkalommal Utoljára frissítve: 2022. május 04., szerda 00:32

Média

Blog archivum